Az a halálom... ...amikor nem olvassák el rendesen a hirdetést! (blog)

Tudom, hogy troll vagyok, nem is tagadom. Néha egyszerűen úgy érzem, hogy azzal engedem ki a gőzt, ha kicsit odaszúrok embereknek a neten. Egyetlen mentségem, hogy igyekszem olyanokat kipécézni, akik valamilyen módon a fonákság ingerküszöbömet megkaristolják valamivel. Ez lehet egy ordas helyesírási vagy fogalmazási hiba, egy nem odaillő - szerintem - válasz vagy kérdés, esetleg bármi, amire képzeletbeli tomahawk-kal sújtok azonnal le és tíz körömmel tépem mellé a skalpot is.
Egyik legutóbbi gyűjtésem egy már-már kioktató számonkérés volt, amire persze, hogy troll pofám lecsapott.
Ime:

Neveket pusztán lustaság és annak okán nem törlöm ki, mert az oldalon is így lehetett megtalálni őket, másrészt nem sért személyiségi jogot és különösebben nem is fontos.

Elemezzünk:
A Facebook oldalon belül rengeteg tevékenységre van módunk, köszönhetően annak is, hogy beállíthatunk zárt közösségeket, bármilyen témában, azután meg lehet randalírozni. Például lehet munkakeresésre is használni, vagy dolgozó kutatásra, azonban vannak apróságok, amiket sokan nem képesek megfigyelni vagy megérteni.
Amiért itt trollkodni kezdtem, hogy ha jobban figyelünk Judith üzenetére, az számonkér valamit a hirdetőn, amire egyszerűen nincs joga, mert...
...mert Dóri egyértelműen leírta, hogy egy telefonszámon lehet jelentkezni a munkára. Igen, ez világos kellene legyen. Nem a hirdfetés alatt válaszolgatunk neki, nem privátban keressük meg vagy e-mail címet kutatunk ki, hanem felhívjuk azt a redves telefonszámot, ami ha minden igaz, annál fog kicsörögni, aki kompetens a munkaügyben.
Hiszen elképzelhető, hogy Dóri pusztán egy köztes állomás csupán, aki feltette szívességből az álláskeresést és a továbbiakban nem kíván vele foglalkozmi. Vagy bármi más oka is lehet, ami nem releváns. Egyszerűen azt kell megérteni az embereknek, hogyha olvasnak egy ilyen vagy hasonló hirdetést, értelmezzék azt, amit ott látnak, ne csak azonnal, kerülgetve kiskapukat - mert azt nagyon szeretjük - próbáljunk mindent magunk kényére alakítani.
Szerencsére nem én vagyok Dóri, mert a válaszom Judith felé nem biztos, hogy szalonképes lenne. Miért?
Mert ha szalonképes, nincs garancia rá, hogy megérti.
Ha esetleg nem szalonképes, arra sincs, viszont megsértődik, mert azt viszont mindenki nagyon tud...

Az a halálom... ...hogy mennyire alkalmatlanok a fiatalok manapság.

Mármint munkára!
Mármint az étterembe.
Mert mostanra már nem az van, mint tíz éve, hogy vendéglátós minden második ember, aki állt két percet a a pult megett. Nehem!

Sajnos mostanra, kis országunkat - ha eddig nem tudtad volna: Magyarországot - elhagyták a valamire is képes vendéglátósok.
Ezzel nincs is baj!
Ha kint jobban keresnek és mg akarnak élni - ugyanakkor nem kívánnak adózni ennek a rabló politikai elitnek, amit kineveltünk - menjenek csak ki és sok sikert kívánok nekik!
Igazuk van!
Odakint, ugyanazért a szar munkáért legalább meg lesznek fizetve.

Viszont, üröm az örömben, hogy nálunk meg alig maradt használható ember.
Most már lassan egy hónapja próbálunk találni rendes kollégát. Kitettünk pár posztot és néhány papírlapot az ablakokra, rajta csalogató felirattal, hogy bizony, kell ember.

De a felhozatal eléggé vegyes.
Sajnos, úgy néz ki, eddigi tapasztalataink alapján, hogy alkalmas embert találni kifejezetten olyan ma, mint tűt keresni a szénakazalban.

Még eddig a legjobb ember egy ötvenes családanya, aki teherbírásával példát tudna mutatni sok mai fiatalnak.

A fiatalok?
Hogyan ne sértsük meg őket?
Néhány jó tanács fiataloknak, ha munkát kerestek:

- Szóval, ne legyen műkörmöd, mert egy étteremben nincs rá szükséged, de tényleg. Nem szépnek kell lenned, hanem ügyesnek, gyorsnak és nagy teherbírásúnak. Ha férjre vadászol, azt tedd máshol...

- Ha mondjuk szeretsz is olvasni, könyvet ne vigyél be a munkahelyedre. Ha azt hiszed, bárki azért fizet neked, hogy munkaidőben  - ami azt jelenti, hogy beérkezésedtől távozásodig - olvass, akkor neked valamelyik hírügynökségnél kell hírolvasónak szegődnöd.

- Ha mondjuk elszívtál egy cigit, utána legalább tegyél úgy, mintha dolgoznál. Mit? tudja a tököm, de legyél kreatív. Nem feltétlenül előny az, ha öt perc alatt összebaszod a kiadott munkát, hidd el. Van, amikor a gyorsaság plusz pont, de mondjuk, ha ablakot kell pucolnod, ott nem az számít, hogy milyen gyorsan maszatolod össze az üveget, hanem, hogy utána a megcsillanó fényben ne rajzolódjon ki se ujjlenyomat, se egyéb zsíros folt.

- Ha épp nincs tenni valód az étteremben, akkor se ülj le. Mert nincs olyan, hogy nincs tennivaló egy étteremben!!!
Akkor ülj le, amikor elfáradtál, ne akkor, amikor a segged akarod mereszteni. De ha nincs vendég, akkor elég nehéz csak úgy elfáradni. Tudom, mert magam is végig bírok állni nyolc-tíz órát.

- Ha leültél, majd felálltál, hogy a kollégád is leülhessen kicsit egy cigire, te már ne gyújts rá, vele egy időben. Miért? Azért, verjem bele abba az okos fejedbe, mert ez nem páros tevékenység egy étteremben, tudod? Amíg az egyik cigizik, eszik, vécén ül, addig a másiknak, ha ketten vagytok, rendelkezésre kell állnia a vendégek számára.

- Ha új vagy egy helyen, legalább tegyél úgy, mintha érdekelne a munka. Ha meg nem érdekel vagy nem tudsz úgy tenni, mi a fenét keresel éppen ott? Ne raboljátok egymás idejét. Húzz a fenébe és add a helyed annak, aki dolgozni akar.

- Nem baj, ha nem tudsz valamit, de ne legyél rest kérdezni. Főleg, mivel nem tudod, mi az adott helyen a szokás.

- Ha kiadsz egy italt, ételt, ne kelljen már rád szólni, hogy írd fel az asztalhoz. Vagy tele vagy pénzzel és te akarod kifizetni?

- Van mobilod? Jaj, de izgi. Félre tudod tenni mondjuk úgy, hogy óránként maximum egyszer nézel rá? Vagy csak ha hívnak? Vagy te annyira fontos ember vagy, hogy percenként ellenőrizned kell valamit? Megértem én, hogy azon ér el anyu vagy apu, vagy húgi, vagy Ferike, akivel most épp szerelmesek vagytok, de a munkahelyed nem kaszinó. Amikor nem volt mobil, érdekes, elvoltak az emberek anélkül, hogy egy apró ketyerét basztassanak egész nap.

- Ha végképp nem tudod, mit csinálj, akkor csináld azt, kivétel ha nem szólnak rád, amit a veled együtt beosztott kolléga csinál, mert elvileg ő tudja, mi a dörgés. Ha nem is tudod csinálni, legalább figyeld meg őt munka közben és igyekezz belőle tanulni.

- Ha terveid hamarosan másfelé szólítanak, tényleg teljesen felesleges adott helyen rabolni az idődet. Sok étteremben nem átutazó vendégekre van szükség munkafronton, hanem megbízható, maradó emberekre, akik hosszú távban gondolkodnak.

- Ha már új emberként kezdenél dolgozni valahol, ne azzal kezdd, hogy te nem csinálod ezt, nem csinálod azt. Ki alkalmazna úgy, hogy már első alkalommal te akarod irányítani azokat, akik már letettek valamit az asztalra. Ha pl. egészségügyi problémák miatt nem tudsz 100%-osan részt venni egy brigád munkájában, minek akarnál a része lenni? Az nem baj, ha nem vagy tökéletes angolból, mert kisegítenek, de ha te azzal indítasz, hogy angolokhoz eleve ki sem mész, minek alkalmazzanak? Azért a két szép szemedért? Nagyon szép két szemnek kell ahhoz annak lennie...

- Ne akarj üzletvezető lenni húsz évesen más üzletében. Ahhoz, hogy tudd, mit várhatsz el másoktól, neked is végig kell járnod a szamárlétrát. Nincs olyan, hogy sima ambícióval te jó vezető legyél. Már csak azért sem, mert miért vívnád ki olyanok tiszteletét, akik már letettek valamit az asztalra? Ha valaki felajánlja neked, hogy üzletvezető legyél egy sikeres étteremben - vagy sikertelenben - az vagy valamelyik családtagod, aki hagyja, hogy monopolizzál a pénzével, vagy olyan, nálad feltehetően idősebb üzletember, aki ugyan kezedbe adja a gyeplőt, de hamarosan mást is. Mert mit tudsz felmutatni a fiatalságodon kívül, hogy te főnök legyél valakinek a pénzében, amiért nem te dolgoztál meg? Ne legyél már naiv.

És ezzel csupán a felszínt karcolgatom.

(Folyt. köv.)

Az a halálom... ...amikor alkalmatlannal kell dolgoznom

Sok ezer éves vendéglátós elfoglaltság után is ki merem jelenteni, hogy nem vagyok jó felszolgáló. Miért?
Mert hangulatfüggő, hogy kivel és mennyire vagyok kedves. Meg nem vagyok képes négy tányérnál többet kivinni. Nincs is igényem arra, hogy felhalmozzak a karomra mondjuk 15-20 megpakolt tányért. Azt sem tudom, hogy balról kell e betenni az ételt a vendég elé
 vagy nem. Az udvariassági formulákat sem ismerem, habár, amennyire követem az ilyesmit, az eltelt harminc évben is sok minden megváltozott a világban.
Szóval, jó pincér nem vagyok, csupán dolgozom a vendéglátásban. Kiviszem az ételt és italt, ám a borokról fingom sincs. Néha még az ételek is megviccelnek.
Belecsöppentem - 14 évesen - benne ragadtam.
Ha már választanom kellene, akkor az én világom a fekete mosogató...
Alkalmatlan vagyok amúgy a komoly vendéglátásra, erre igényem sincs és úgy vélem, ha egy esküvőn kellene helytállnom, rendesen elvéreznék, mert túlizgulnám - pánikroham lehet a megfelelő elnevezés - magam.

Éppen azért, mert nem vagyok profi, nem is szeretek nagyon új embereket betanítani, hiszen magam sem vagyok megfelelő erre a szakmára... hivatásra.
De van, akivel lehet együtt dolgozni.
Viszont, akiket rühellek és eddig nem nagyon lettem megcáfolva az évek során, azok a kb. vagy legtöbbször pont 18 éves - pluszminusz 1év - fruskák, akik az új generációs - értsd. valamikor a kilencvenes évek vége felé születtek - vendéglátást nyomják.
Azaz, pont alkalmatlanok rá.
A legtöbb figyelem zavaros. Látod rajta, hogy amit mondasz és alkalmazhatná a szakmában, arra képtelen odafigyelni.
A másik, amikor ő már azt tudja. (Mert otthon is csinálta, egyszer, hat évesen, esett az eső...)
Vagy, mert nyolc centis körme van.
Vagy, mert apuka, anyuka a segge alá tolt egy szép életet és valakinek bizonyítani akar, hogy képes megállni a helyét a munkában is, pórnép között.

De képtelen.
Mert figyelmetlen, érdeklődés mentes, tehetségtelen, részvétlen, stb.
Mert tizennyolc éves és leszarja a világot, hiszen benne a családja felépített már egy elképzelést, amely rögzült és úgy véli, az a nagybetűs "VENDÉGLÁTÁS", több se kell.
Hogy szép, fiatal, mosolyog, elveszi a pénz a fizető vendégtől, kasszíroz és azzal kész, nincs több feladat.

Ha pedig rákérdezel, hogy mit szeretne csinálni, akkor tele van tervekkel. Egyszerűen úgy képzeli és ezért kicsit arrogánsnak tűnhet, hogy pont üzletvezetésre termett.
Mert valahol - ki merem jelenteni - lusta is, aki papírokat akar tologatni és másoknak megmondani, mit csináljanak.
Csak ehhez elfelejtenek valamit és sosem fogják megtanulni:
- Azért kell a legalján kezdened és megcsinálnod a sok szart, hogy később pontosan tudd, hogy miket várhatsz el az emberektől, hogyan is bánj velük és ennek megfelelően jó, de minimum, ügyes vezető lehess.
Keveseknek adatik meg, hogy agyban ott legyenek és a semmiből indulva sikerre vigyenek egy felvállalást, üzletet, egy bármit.

Ha életedben nem dolgoztál keményen, miért képzeled, hogy neked erre van tehetséged?
Sokan vagytok.
Gondoljátok, hogy ti, mind, együtt, egy tehetséges generáció vagytok?
Csupa üzletvezető, főnök, irányító?
Anélkül, hogy a másik oldalról ismernéd az irányítást?

Példa:
Fiatal volt, húsi, kedves arccal, anya kedvence.
Első heteit töltötte a vendéglátásban.
- Moss fel, addig csinálom a többit.
Felmosott a helyiségben. Szánt rá vagy öt percet. Meg egyetlen vödör vizet. Nem emlékszem, hogy tett bele hypo-t.
Tanította rá valaki?
Ha rákérdezel, akkor persze bólogat. "Anyu megmutatta, hogyan kell!" - húzza el a száját, h rákérdezel.
De ez hazugság.
A legtöbb fiatal lánynak, akinek otthon gazdag szülei vannak, miért tanítanának meg olyan alantas dolgokat gyermekeiknek, mint egy egyszerű felmosás? Rosszabb esetben, maga anyu sem tudja a felmosóvizet elkészíteni, hiszen arra ott van Marika, az ötvenes bejárónő - akinek két lánya van, de ők tényleg megtanulták, hogyan kell takarítani - anyu pedig orvos, ügyvéd vagy valami flancos cégnél képvisel valami komoly posztot.
És már anyu sem jeleskedett a földi élet mindennapi poklában.
Mert nem volt rá szükség.
Akkor miért csodálkozom, hogy a lánya nem képes felmosni rendesen egy padlót.
Látta néha Marikát.
Talán még kedveli is a hölgyet és beszélgetett vele, amikor az a konyhában tett rendet.
Ettől ő maga alkalmatlan egy egyszerű feladatra.

Te pedig ránézel a padlóra és látod, foltosan szárad, koszcsíkosan.
Ha rászólsz, hogy nem sikerült, akkor megsértődik.
Mert otthon sosem szóltak még rá, ha nem volt képes valamit megcsinálni.
Mert azt megcsinálta helyette valaki.

Szóval húsi felmosott, de szarul, letörölte az asztalok felületét, de felületesen és minden új feladat előtt leült a vendégtérben a seggére, mert nem tudja - honnan tudná - hogy a pincér nem ül le minden pillanatban, hiszen annyi a munka, hogy sosem fogy el.

Te pedig bíztál benne, hogy ezen munkákat elvégzed, amíg ő szépen, akkurátusan felmos.
De az meg nem öt perc.
Nem is tíz.
Jó munkához, legyen bármilyen alantas, és egyszerű, idő kell.
- Kész vagyok.
- Már felmostál?
- Minek húzzam vele az időt. Gyorsan fel lehet mosni. - jelenti ki, mert nem tudja azt, amiről beszél.
Ezzel ráhagyod, mert ha lenne esze, akkor legalább elszöttyögött volna a felmosással, hogy teljen az idő, te pedig haladj a többi munkával.
Azonban ott a gond, hogy türelmetlen és utálja a munkát, ezért ami feladatot kap, azt is összebassza, miközben úgy érzi, hogy a gyorsaság egyfajta erény és plusz pontot érdemel a nem létező "Nap dolgozója" oklevélen.
Azután meg azt veszed észre, hogy mikor utána használod a porszívót, az el van dugulva némi vizes földdel, mert olyasmit szívott fel vele, amit nem szabad.
De ezt sem tudja, mert... nem szívta magába az anyatejjel.

Bezzeg fizetési igények, azok vannak.
Meg telefon a zsebben, amit percenként vesz elő, mert fontos ember.
Ha ő nem, akkor az anyja.
Az apja.
Vagy a kutyája, mert annak is van mobilja.

Te pedig kénytelen vagy feladni egy új hirdetést, mert a legtöbb tizennyolc éves, aki ezüstkanállal a seggében született, alkalmatlan rá, hogy embereket szolgáljon ki.
Mert csak abban élt és gondolkodik, hogy ő az, akit ki kellene szolgálni.
A világnak.

Az a halálom... ...ha valaki a másik zsebében vájkál

Ha vendéglátásban dolgozol - vagy egyéb, nem állami területen - előfordulhat, hogy a bérezés megegyezés tárgya két ember között. A főnök ajánl valamit, amit vagy elfogadsz, vagy nem. Ez ilyen egyszerű.
Mondjuk, az egyik nőnek felajánl 600Ft-os órabért konyhai munkáért, ami főleg mosogatás.
Azt mondja a nő: - Kevés.
- Legyen akkor 700Ft.-
- Rendben.
Az alku létrejött és a nő dolgozni kezd.

Jön a másik.
- Ajánlok 600Ft.- órabért.
A nő elgondolkodik kicsit, majd rábólint.
Nem kér többet, nem áll tovább, elfogadja.
Az alku létrejött és a második nő is dolgozni kezd.

Azután, aznap végeznek a melóval, mennek öltözni és a megegyezés szerint, napi kifizetés esetén, odamennek a főnökhöz, hogy megkapják a kialkudott órabért.
Teszem azt, ilyenkor a főnök az egyiket elküldi sétálni, mert nem ildomos egymás előtt kifizetni őket. Nem feltétlenül azért, hogy a kevesebbet kapó nő ne tudja meg, hogy a másik jobb bérezéssel van ott, hiszen eleve egész nap együtt dolgoztak és úgyis megdumálnak mindent, ezt is beleértve.

De általában, aki mosogatói állásra jelentkezik, nem az éles, briliáns eszéről híres.
Teszem azt, a pincér fizet, nem a főnök.
A két nő együtt jön a pénzéért.
Mint két kis tyúkocska, várják a manit.
Egymás mellett.
Még a pincér is tudja, hogy nem fogja őket így kifizetni, ezért jelez az egyiknek, hogy sétáljon egyet. Nos, mivel igen magas kvócienssel rendelkeznek, nem történik távozás. Sőt, mintha a kevesebbet kapó, direkt figyelésre rendezkedett volna be. Arrébb lép, de a füle a helyén marad. Így most kb. hatvan centis a cimpa és finoman rezeg, ahogy igyekszik meghallani, mit számol a pincér a másiknak.

Ez persze nm fog azzal az összeggel egyezni, amit ő kap, azonban azzal igen, amire korábban rábólintott, fizetség gyanánt. (Ne gondold, hogy a főnökök meg kötelesek mindenkinek ugyanannyit fizetni, hiszen sokszor az elvégzett meló sincs arányban.)

Történetünk 600Ft-os órabére egy roma nő, gyenge fizikumú, rövid eszű. Ez már akkor kiderült, amikor a konyhába vezető lépcsőn először kellett levinnie pár mosatlan tányért. Szeme kikerekedett és látszott, a cipelgetés nem az ő világa. (Amúgy a munka sem...)
- Hát én itt nem cipekedem. - jelzi. Abban igaza volt, hogy a lépcső nem éppen egy puha felhő könnyedségével simul a talp alá, azonban két nap után a test megszokja a kényelmetlen fokokat.
A nő egyszerűen csak nem szeret dolgozni.
Szól neki a személyzet, hogy üresben nincs séta le meg fel. (A konyha hátránya, hogy a vendégtérbe csak ezen a lépcsőn juthat fel a tányértól kezdve az ételig minden. Hogy egységes legyen a szívás, ezért adott helyen mindenki kiveszi a részét a cipekedésben. A roma nő nem. Módszeresen üresben megy le és fel. Nem is szólsz neki többször, mert van tapasztalatod, amiket az évek alatt gyűjtöttél az adott mentalitású segéderőről, így pontosan tisztában vagy vele, hogy sokáig nem lesz kollégád.)

Szóval, a nő füle érzékeny és hamar kiderül, hogy a másik többet kap 800Ft-tal, hiszen mindketten nyolc órát dolgoztak, csak a másik egy százassal többet kap.

Mit tesz ilyenkor az önérzetes haderő. Lázad.
- Nem hatszázban egyeztetek meg és fogadtad el? - kérdeztem.
Lázad, de már magában, mert tudja, hogy így van.

Persze eleve nem érdemli meg a több pénzt, mert a pincérlány, akárhányszor lement a konyhára valamiért, jelezte, hogy a roma nő valamiért mindig épp akkor telefonál odakint, a pince folyosóján, ülve, cigivel a kezében.
Ja, mert pénz az nincs, de önérzet meg okosteló azért akad. Azon meg egység. Meg valaki, akivel lehet munkaidőben pofázni, hiszen annyi fontos megbeszélni való van...
A 700Ft-os azonban még főz is, ételt rak a sütőbe, fel-le hordja egész nap a chafinget, megpakolva kajával, stb.
Durván kétszer annyit dolgozik.

Azért a nő jelzi, nem jön így többet.
Te pedig nyugtázod, mert nem kell kirúgnod, amiért nem ér sokat a munkája.

Csak azt nem értem, minek fogad el egy ajánlatot, ha azután az nem felel meg?
Ha meg megfelelt, de mégsem, miért nem dolgozik egy ideig és kér emelést?

De amit a legkevésbé értek, hogy minek vájkál a másik zsebében?
És ez a jelenség bármilyen területen jelen van, ahol személyes a bérezés.

Sokan azt hiszik, hogy ha valaki megérdemel egy jobb összeget, akkor azt ők is azonnal megérdemlik.
Csakhogy a bérezéses tárgyalás nem úgy működik - kivétel állami szinten talán - hogy egy jó tárgyalásai alapok miatt előnyösebb bérezést tud kicsikarni, azt meg rögtön rápakoljuk a többire. NEM!

Mindenki, szépen, habitusának megfelelően harcolja ki a saját érdekeit.
Hiszen nincs két egyformán dolgozó ember sem.

Az a halálom... ...ha valaki ütőkártyának használja, hogy siet

Tegnap lementem a Primába, venni pár apróságot. Végül több doboz készétel lett belőle, de ezeknek a dobozoknak a vastagsága nem éppen megfelelő. A pénztárak felé sétáltam és már előre féltem, hogy szokás szerint gyorsan tolja majd a pénztáros a dobozokat rám, így mivel nem vittem kocsit, a pénztárnál kell jól és sietve eltennem a dobozokat, amikkel ezt lehetetlen megtenni, hiszen egyik-másik azonnal nyaklik, ha ráteszel valami mást. Szóval pakold el úgy, hogy az étel ne folyjon ki belőle.
Általában az utolsó négy pénztárat használják, ezért inkább előre mentem, hátha szerencsém lesz és kifogok egy kevésbé tömött sort. Be is álltam. Mögém egy hölgy.
A pénztáros meg kijött és szólt a hölgynek, hogy ha bárki beállna mögé, akkor jelezze neki, hogy bezárt a kassza.
Gondoltam is, milyen jó lesz a hölgynek, ha ezt majd egy kocsit toló külföldinek akarja elmagyarázni, mert ahhoz már szükséges idegen nyelvtudás. Ám, inkább a magyarokhoz kell...

Mikor már csak ketten voltunk, jeleztem a pénztárosnak, hogy technikai okokból - utolsónak akartam maradni a dobozaimmal, hogy kényelmesen pakolhassak - cserélek a hölggyel. A sor végén több embernek is jeleznem kellet, hogy ne oda pakoljanak. Jött végül egy roma nő, tipikus rosszindulatú, holló tekintettel.
- Elnézést, de ez a kassza bezárt.
- Jó, de én sietek!

Utálom, hogy sokan azt hiszik, hogy ezzel el van intézve minden és akkor már szintet lehet lépni.
Te is sietsz.
Én is sietek.
Mindenki siet.
Az előtte elküldött 10 ember is és azok is, akik épp ott voltak a boltban.
Utálom, mert akinek ez az egyetlen gondolata, amivel vissza tud vágni - SIETEK - az egy tipikusan az az ember, aki leszar másokat hasonló helyzetben.
Ő az, aki ha arról van szó, a te sietésedet magasról leszarja.
Mert Ő siet...

Ettől függetlenül folytattam a "beszélgetést".
- Siet vagy nem, ez a kassza be lett zárva.
Látom, hogy nyeli a dühét - persze, mert nem kapta meg, amit akart - s alig akar tovább állni.
- A korábbi tíz ember elsőre megértette. - fejeztem be a győzködést.
- Én is megértettem... - és eloldalgott, bár hallottam, hogy morog valamit.

Másik eset:
Tizenegykor nyitjuk az éttermet, de tízkor már jönne be a hölgy, gyerekkel.
- Elnézést, de még nem vagyunk nyitva.
- Jó, de a gyereknek vennék valamit enni, mert edzésre megyünk.
Szerinted, ha nem vagyunk nyitva, a plusz információ a gyerek edzéséről mennyiben gyorsítja meg a konyhán főzött ételek elkészülési idejét?
Ha tudja, hogy edzés lesz, miért nem készül reggelivel, otthon, kényelmesen?
Miért kapkod egy anyuka az utolsó pillanatban?
Miért egy étteremben?
Ezer pékség, szendvicses van nyitva olyan korán.

Kérdés: Miért sietünk annyira?
Miért sietünk állandóan?
Miért nem lazítunk kicsit néha és amikor vásárolunk, akkor épp nem sietünk?
Én szeretek szabadnapon sétálgatni a sorok között. Ha rajtam műlik, nem sietek. Egyenletes tempóban haladok.
Most épp olyan életet élek, hogy az megvár.

Az a halálom... ...ha valaki élősködik a nőjén

Két, roppant hasonló történetet fogok elmesélni neked, amelynek főszereplői nem ugyanazok. Mindkét esetben nagyjából szem vagy fültanúja voltam az esetnek és rövidített formában közlöm a tapasztalataimat.

A konklúzió: Mindig lesznek kihasználós patkány pasik, akik vámpírként szívják a barátnőjük vérét.

Az első patkány:
Még a Patkó Bandiban dolgoztam. Az aranycsapat már feloszlott nagyjából - első generációs Patkós felszolgálók, akik közé még én sem tartoztam bele, mert később érkeztem - ezért viszonylag nagy volt egy időben a fluktuáció.
Betti - a csúnya lány, volt a beceneve akkoriban, köszönhetően egy sikeres szappanopera sorozatnak - akkoriban kezdett ott dolgozni. Nagy testű, hájhurkás lány volt, klasszikus, János Vitéz Iluskájára emlékeztető arccal. (Pocok orca, kerek)

Volt neki egy kandúrja; Sanci.
Sanci ritkán előfordult az üzletben is. Ennek roppant egyszerű oka volt: Sanci igyekezett védeni az "érdekeit", nehogy valaki esetleg ráhajtson a barátnőjére és esetleg lecsapja a kezéről.
Vagy: Sanci kurvára ráért, mert nem volt állandó munkahelye, mivel jobban szeretett inni, mint dolgozni.
Sanci egy markáns (rossz)arcú, enyhén vidéki, primitív figura volt. Persze nem volt teljesen primitív, hiszen pontosan tudta, hogy a lány férfi kollégáinak a jobbik arcát mutassa, míg a nőkkel már sokkal tiszteletlenebb volt. Azt is tudta, iskolázatlan agyával, hogyan kell bánnia az olyan gyenge akaratú nőkkel, mint jelenleg az épp rövid pórázon tartott Betti.
Sanci még azt is tudta, hogy nem szabad nappal bejárnia, mivel a főnök egy.) utálja a fajtáját (A fajtát, aki keveset dolgozik, többet élősködik) kettő.) azzal veszélyezteti Betti kenyérkeresési lehetőségeit, hiszen azt még a sunyi paraszti (Nem sértésképpen a földművelőkre) eszével is fel tudta fogni, hogy kvalitásai miatt inkább Betti lesz az, aki hosszabb távon megkeresi a sörre valót és nem őkelme.

Mert a világ Sancijai mindig is szerettek sörözni, a munka rovására.

Amit még fontos tudni, hogy ha Betti úgy érezte, hogy elege van, sokkal többet dolgozik, mint párja, ezáltal a kapcsolati hálóban nem kíván a légy szerepébe bújni, inkább lenne már maga is pók (Mert Sanci az amúgy...) akkor Sanci keze hamar eljárt.
Ilyenkor Betti szeme alá szürke karikát festett a gond, míg lilát a Sanci ökle.
Azután teltek a napok és helyreállt a törékeny béke kettejük között.
Közben, ha épp Sancit nem ette be a fene a munkahelyre - azzal is zavarva a többiek munkáját is, hiszen az ilyen Sancik megjelenése nem csak a partnerük teljesítményét akadályozta erősen, hanem az egész kollektíváét, mert senki sem szeret egy asztalhoz ülni egy energiavámpír szarházival, aki veri a nőjét. Én biztosan nem. - Betti elmesélte, remegő szemekkel az ajtót figyelve, hogy Sanci nem megfelelő partner és váltani kellene.
Azután mégis kitartott egy ideig.

Történetesen Sanci nem nagyon járt be akkor, amikor én is dolgoztam. Talán, mert a főnök közeli hozzátartozójaként veszélyeztettem "kihasználási látogatásainak" minőségét. Ellenben, ha megtudta, hogy én nem vagyok bent, kollégáimhoz már sokkal bátrabban beette a fene. Azután egy alkalommal már a kollégámnak is tele lett vele a töke és meglebegtette, hogy esetleg ha nem szokik el tőlünk, akkor a hátába állítja a lábát.

Az előzménye megint egy Sanci féle látogatás volt. Ez abból állt, hogy amikor zárás környékén a barátnője egyedül maradt, benézett rá, hogy kicsit élősködjön rajta. A barátnő ilyenkor persze meghajolt a patkány akarata előtt, bezárta az üzlet bejáratát és felszaladt a konyhába, hogy az üzletvezető kontójára valami harapnivalót készítsen annak a féregnek, aki lent várta a tápot, ami nem járt neki. Gondolhatod, hogy ezeknek a titkos vacsoráknak az árát nem fizette ki egyikük sem. Pont ezért járt be ilyenkor a Sancika. Így pedig, mondanom sem kell, már nem csak a barátnőjén élősködött, hanem közvetve rajtam is, mert az étterem családi vállalkozás volt.

Egy alkalommal Pisti bent maradt hajnalban, mikor megjelent a patkány. Persze az érkező úrfi hamar kiadta az ukázt a lánynak, hogy most fagylaltot kíván. Az meg szaladt fel a konyhára, hogy ellássa a férgét (Nem elírás, nem férjét...) az édességgel. Pisti azonban a sétálgatásra benézett a konyhába, mivel a galérián pihentette a szemét, bóbiskolva, a galérián lévő konyhán történt szöszölésre meg felriadt.
Belép a konyhába és mit lát:
Betti egy hatalmas fagyi-kelyhet pakol össze szerelmének, megküldve tejszínhabbal, hogy majd a földre borul. Közben azzal a remegő szemű, ideges mosolyával lesi a kollégámat, hogy mit szól ehhez.
Nem örült.
Még Pisti is hamar átlátta, hogy ilyen trakták kiadásához nincs a lánynak joga és annak behabzsolásához meg a pasijának nincs.
Le is baszta a csajt, aki ha már megcsinálta a fagyit, levitte a párjának.
Az, meg ahelyett, hogy hálás lett volna - mert az ilyen féreg nem azt nézi, hogy kapott valamit a nőjétől, hanem még többet akar, mintha az neki alanyi jogon járna - szóvá tette, hogy valami öntet is kéne a kehelycsodára.
Na, Pisti ekkor jelezte a gyereknek, hogy ha valami nem tetszik, lehet rövid úton távozni, mert ezt a főnök nem honorálja és esetleg még Bettitől is megválik, ha kiderül, hogy itt hajnalban aranyeső folyik.
Sanci morgott valamit.
Pisti hangosabban válaszolt, hogy esetleg le lehet játszani kint az utcán.
Sanci persze ezt már nem erőltette.
Miért?
Mert, mint említettem, sok ilyen élősködő féreg él a földön, de ezek inkább csak a már megszerzett nőikkel szeretnek keménykedni, más kandúrokkal kerülik a pofozkodás lehetőségét.
Mert jobban szeretnek adni. ami nem ilyen "adás" esetén egy pozitív tulajdonság is lehetne.

Azután Betti és Sanci lassan el lett távolítva az üzletből, átadva helyüket sok más jelentkezőknek.

És én utána nagyon hosszú évekig nem találkoztam ennyire hasonló helyzettel, egészen mostanáig, az új melóhelyemen.

A második patkány:
Itt a kézilány van megáldva a pasijával, akinek meg azt hiszem, Feri a neve. Vagy Géza? Teljesen mindegy is, hiszen a patkány sokkal jobban lefedi mindazt, amit ezek a pasasok jelentenek.

Zsuzsi is jelent már meg monoklival. Olyankor a munkavégzése kissé darabos, hiszen nem ott jár az agya, hanem azon, miért történik ez vele, amikor ő rendesen dolgozik, nap, mint nap, miközben a párja alkalmi munkákból tengődik és bár a szükséglakásos albérletet alig tudják kitermelni, azért a patkánynak bebasznia mindig sikerül estére, néhány sörtől.

Persze nem láthatok bele, hogy ez a férfinek nem nevezhető hulladék szokott-e gyengéd lenni szegény Zsuzsival?
Semmi közöm hozzá, nem igaz?
De azt sem szívesen nézem, ha bejön és élősködik rajta. Mert hányok az ilyen embertől.
Márpedig, néha bizony, amikor munka nincs de sör még inkább sincsen, arra meg pénz semennyire sem sincsen, beeszi hozzánk a franc délelőtt, hogy lejmoljon pár forintot a nőjétől.
Tudni kell, hogy alkoholista pasasok lelki életét kiteljesíteni délelőtt az étteremben szinte lehetetlen, hiszen nyitásig annyi meló van, hogy egyszerűbb ilyenkor elzavarni a piócát és majd találkoznak, ha Zsuzsi délután végzett.
Nos, ahogy sejted, az ilyen szar, senkiházi köcsög ilyenkor nem megy a dolgára. (Persze, hiszen tudjuk, hogy az nincs neki.) Inkább ott vár valahol a közelben, hátha kijön az asszony és akkor támadhat.
Mondjuk három méterre az étteremtől.
Csak hát ez a többi dolgozónak így is zavaró tényező. Miközben söpröm a teraszt nem szeretem látni a guvadó szemű pasast, mert már a jelenléte is olyan negatív hullámokat gerjeszt a környezetében, hogy nekem kellemetlen.
Elzavarni, meg inkább csak akkor lehet, ha nem olyan passzív a nézelődésben és be akar tolakodni. Amíg csak áll és bámul, addig nem küldhetem el a picsába, hiszen felnőtt, szabad ember, ott állhat az utcán, ahol akar. Persze ezt még ő is tudja.
Ezért csak néz ilyenkor.

De a lényeg.
Nem olyan régen megint kibaszták őket egy ideiglenes szállásról, a patkány alkoholizálása miatt. Mindkettőjüket. Ami azért kellemes, mert Zsuzsi nem iszik, ellenben dolgozik, mint az állat,hogy legyen valamilyen szociális fedél a feje felett, erre ez a féreg ennyit tudott ehhez hozzátenni. El tudod képzelni, milyen lehet egy negyvenes, hányatott sorsú nőnek az élete, akire folyondárként ráakaszkodott egy ilyen semmirekellő és szipolyozza?

Szóval, miután le is út, meg fel is út, hirtelen nem volt jobb ötletük és bejöttek este az étterembe. Persze, fater valamiért megszánta őket és megengedte, hogy aznap éjjel az étterem galériáján aludjanak és Zsuzsi valami kaját is összedobjon kettőjüknek a konyhán.
Igen, néha faternak is ellágyul a szíve, kár, hogy csak naponta erre két percet bír rászánni. (De az egy másik történet...)
A patkány, mivel érzi, hogy sem én, sem a kollégám nem kíváncsi rá - ezt nagyon megérzik az ilyenek, ami valami ösztönös védekező reakció lehet piócáéknál - inkább gyorsan felsomfordál a galériára, ahol megy a tévé, de vendég már nincs. Egyszerűen csendes az este, záráshoz készülődünk.
Zsuzsi, mivel jól lett kondicionálva energia-vámpírkodás és pofonok által, igyekszik vacsorát teremteni a pasasnak, leves, kenyér, egyebek formájában.
Mi lent készülődünk, zárni, hogy magára hagyjuk őket, amit nem tartok túl jó ötletnek.
Miért?
Mert az ilyen férgek gyorsabban élnek vissza a vendégszeretettel, mint egy fingás és simán benyúl a hűtőbe egy sörért, ha olyanja van. Zsuzsi fog rá szólni, ha bezártunk és hazamentünk? Nyilván, hogy nem.

Szóval, már standolok, amikor Zsuzsi a futkározás közben - ne felejtsd, még ő igyekszik a kedvében járni annak a féregnek, aki miatt arra kényszerült, hogy a munkahelyén töltsön egy éjszakát - készít egy kancsó szörpöt, mert a világ Sancijai, Ferijei, Gézái és egyben férgei mintha a sör mellett mind édesszájúak is lennének. (Emlékszel, hogy vagy húsz évvel korábban, a Sanci a fagyiról hiányolt holmi csokiöntetet, mert neki az "jár"?) A jeges víz vörösre színeződik a szörptől. Én történetesen mellette állok és veszem le a terminált adatait. Zsuzsi könnyes szemmel köszöni meg, hogy maradhatnak éjszakára.
Fentről pedig, a félhomályon áttörve lehallatszik a férge recsegős és számon kérőn tudálékos hangja:
- Tudod mit felejtettél el? A szörpöt!

Ez az a pont, amikor felkapom a vizet (Nem a szörpöt, bár azt basznám a fejéhez.), mert a halálom, ha egy férfi férgeskedik a nőjével, meg az is a halálom, ha egy semmirekellő hálátlan, meg az is a halálom, ha valaki ott érzi otthon magát, ahol helye sincs, meg ezer másik halálom van az ilyenek miatt.
Vissza is kiabálok a parasztjának:
- Miért felejtette volna el? Ott ül melletted és együtt esztek? (Nem, a patkány fent zabálja, amit kapott és ez a törékeny nő, egyben aprócska félszerzet szaladgál, hogy kielégítse a kívánságait.)
Akkor felejtette volna el, ha már ott van, a szörp meg nincs. De tudod mi van? - meg sem várom, hogy visszarecsegjen a kellemetlen hangján - Épp most csinálja a szörpöt neked. Várd ki.
Fentről mély kuss.
Mert az ilyenek, mint említettem, nem keresik feltétlenül a konfrontációt az azonos nemmel.
Végül csak lehallatszik: - Ja, igazad van.

Zsuzsi rám néz, kicsit pityereg: - Ti mindig olyan jók vagytok hozzám.
- Ja, Zsuzsi, csak kár, hogy közben ehhez a paraszthoz is azok vagyunk.

Másnap reggel kb. akkor indulnak el új, ideiglenes kecót keresni, amikor beérkezek nyitás előtt. Aznap nagyon siettem, mert nem akartam olyan állapotokat találni, amit esetleg ez a féreg ember az éjjel okozott.

Végül nem volt semmi extra.
A női vécében le nem húzott szardarab már nem számított annak.
Később mondtam is Zsuzsinak, hogy nem sikerült lehúznia a szart.
- Jaj, ez nem húzta le maga után?
- Nem, Zsuzsi, ezeket kellene lehúzni.

Hogy miért akartam kiírni magamból ezt a két nagyon hasonló történetet és figurát?
Talán pszichológiai oka van, hogy kicsit átlendüljek az esetek felett. Talán egyszerű, ösztönös tanítási célzattal. Vagy önterápiással.
Vagy csak meg akarom a nőkkel osztani, hogyha a párjukra bármilyen formában ráillik a történet, azonnal meneküljenek ki ebből a kapcsolatból, mert nem érdemlik meg, hogy kihasználják őket.

Persze, elenyésző az esélye, hogy valaha pont egy ilyen keserű írásnak köszönhető, hogy egy nő fogja a pakkját és faképnél hagyja a saját Sanciját, Ferijét, Gézáját, ám, ha megtörténik, akár egyetlen esetben is, már megérte.

Az a halálom... ...ha valaki kamu nagyvonalú.

 Az megvan, amikor valaki kecsegtet téged valami előnnyel, amire végül esetleg ráizgulnál, de aki felkínálja, egy hazug majom, akinek egy szava sem igaz, vagy ennek enyhébb változatai?

A vendéglátásban dolgozva, elég sűrűn találkozik ilyesmivel az ember.
Ne egy nagy dologra gondolj, tényleg, csak nüanszi apróság.
Lassan megszoktam, hogy sok vendég, akik nem tehetik meg, vagy nem tudják, esetleg nem értenek egyet a borravaló fogalmával, úgy gondolják hálájukat leróni a személyzet felé - mert sok mégis érez valamiféle késztetést, hogy "adjon", csak nem anyagi formában - valóságos hálaözönnel árasztja el a pincért.
Ennek egyrészt örülünk, hiszen nem hiába jött a vendég, ha különösen elégedett volt - vagy legalábbis ezt állítja. Kérdeznéd, hogy miért mondaná, ha nem így van?
- Azért, amiért a nők eljátsszák az orgazmust: Azt hiszik, az minket érdekel!*
Másrészt viszont nekem lesz kellemetlen, amikor már harmadszor hallom az asztaltól ezt, fogyasztás és távozás között, mert ha valamit "túltolnak", az visszás érzést kelt bennem. Talán benned szintén.

Azután, van a vendégeknek az a szegmense - jóval kisebb - amelyik a hálát megerősítendő, beígér olyan borravalót, amit majd legközelebb fog foganatosítani, mert különféle okokból, jelenleg nem tud realizálni: Csak nagy címlet maradt nála, épp nincs elég aprója, kell a gyereknek, de majd, stb.
Ilyenkor elnézően mosolygunk, mert ígéretből nem lakunk jól és haladunk dolgunkra.

Viszont van olyan eset, amikor valaki nem adja a beígért borravalót, viszont módszeresen és kíméletlenül többször megemlíti, mint majd egy jövőben a számunkra juttatott kis vagyonkát.
Na, ez viszont már a halálom kategória.
A kolléganőm így járt a minap, menüztetés közben.
Idős hölgy, elfogyasztotta a 990Ft-os ebédet, fizette, azután több ízben jelezte, hogy nagyon very elégedett és majd borravalót is fog adni, csak nem most, mert speciális okokból épp nem tud. (Mondta ugyan a kollegina, ám mivel számára is homályos volt a kifogás, együtt sem találtuk értelmesnek a "papírpénzes" és "aprós" zsebek közötti történet logikáját.)
Ha adni akar és nincs, csak papírpénz, akkor is megoldom, ha felnőtt ember vagyok, nem? Adok egy címletet és megkérem a személyzetet, hogy vegyen el belőle egy százast, a többit meg kérem vissza.
Ennyi ez, nem kell ide brainstorming.
A néninek ezt nem sikerült összehoznia, viszont mivel a lehetséges borravalós ígéretet vagy három esetben is elmondta a kolleginámnak, aki az asztalához közel ment el munka közben, a lány - teljesen jogosan - kezdett neheztelni.

Később, pszichológiai okokat boncolgatva kerestük értelmét és pozitív hatásait ennek az ígéretkategóriának.
Mondjuk, sokkal okosabbak nem lehettünk, hiszen nem láttunk/látunk a másik a fejébe és érintettségünk lévén eleve a pesszimista hozzáállást tudtuk favorizálni.
- De miért ígérget és mondja ezt el vagy ötször? - kérdezte a lány.
- Nem tudom, mert felesleges körnek érzem. - feleltem.
- Én is. Olyan, mintha várna valamit utána.
- Ja, hogy még te legyél hálás egy üres gesztusért.
- Ja, hogy essek hasra és köszönjem meg a meg sem kapott borravalót, mert, majd máskor.
Szerinted ez az okfejtés kifejezetten arrogáns egy vendéglátóstól?
Ha igen, életedben nem dolgoztál vendéglátásban, vagy csupán olyan szegmensében, ahol az érintkezésed emberekkel, minimális volt.

Ez csak egy eset azonban és aznap volt egy hasonló nekem is.

Az éttermünkkel szemben a hatalmas sportcsarnokban esemény volt. Lényegtelen az apropó, ha nem számítjuk, hogy ez egy utazgatással kapcsolatos globális "pilótajáték". 5000 ember egyszerre özönlött ki az utcára, ebből közel nyolcvan hozzánk érkezett meg éhesen.
Szavam nincs, igyekezett mindenki türelmes és jó fej lenni. Ha esetleg a tumultusban valaki ingyen fogyasztás után távozott, (Mivel svédasztallal könnyítettük meg a kiszolgálást és a hűtőbe is be tudnak nyúlni italért.) arról nincs tudomásom, de a többség igyekezett a kavarodás ellenére is korrektül fizetni majd távozni.
Azért a nagydarab néger lány stílusa kiverte a biztosítékot.
Eleve több odafigyelést igényeltek, mert úgy veszem észre, a fekete illetve roma közösség igyekszik megdolgoztatni a fehér lakosságot, ha teheti a pénzecskéért, bár, a többség még jattolni sem képes. Ez amolyan zsigeri bosszú lehet a valós és vélt integrálási sérelmekért.
És ez nem rasszizmus tőlem, ha az életemben történt esetek tapasztalata.
A néger lány odajön a pulthoz fizetni.
- 1490.
Ad 1500Ft-ot, nagyvonalúan mutatja, hogy a change-t tartsam meg.
Mind a 10 forintot.
Azután, miután eltette a pénztárcát, kikunyerál magának még egy deci kitöltött kólát, jelezve, hogy kiszáradt a torka.
Persze, hozzáteszi, hogy a change az enyém, tartsam meg.
Azután még kér, hogy töltsek egy kis kólát.
Persze harmadszor is megjegyzi, hogy a visszajárót csak tartsam meg, amiért töltöttem még neki egy második deci kólát.

Köszönöm, te igen raj Namíbiai hercegnő, hogy veregessem bele abba a világjáró formádba. Nem azért sírok, mert a műanyag flakonból kitöltöttem neked egy-egy deci kólát, ingyen, miközben másfél órát takarítottunk, míg ismét vendéget tudtunk fogadni.
Nem az a jelképes összeg ver a földhöz és nem az a halálom.
A halálom jelen esetben az, hogy te igyekszel úgy tenni, mintha a 10Ft-nak még nekem kellene hajbókolnom, meg hálásnak lenni, amiért szívességet teszek neked.
Nos, ez az, amihez nincs kedvem.
Kérj, kapsz, emberek vagyunk, de ne tegyél úgy, hogy még hálás is legyek.
Szeretem a hálát magam érezni.
Szeretem, ha hálás vagyok és én választhatom ki, ki iránt és mivel honorálom.
De legyen neked, fekete lány, úgy sem látjuk egymást többet.

*Nem tudom, mi az ősforrása ennek a két mondatos humoros szösszenetnek, de én az Arizonai ördögfiókában hallottam.