Az a halálom... ...ha valaki kamu nagyvonalú.

 Az megvan, amikor valaki kecsegtet téged valami előnnyel, amire végül esetleg ráizgulnál, de aki felkínálja, egy hazug majom, akinek egy szava sem igaz, vagy ennek enyhébb változatai?

A vendéglátásban dolgozva, elég sűrűn találkozik ilyesmivel az ember.
Ne egy nagy dologra gondolj, tényleg, csak nüanszi apróság.
Lassan megszoktam, hogy sok vendég, akik nem tehetik meg, vagy nem tudják, esetleg nem értenek egyet a borravaló fogalmával, úgy gondolják hálájukat leróni a személyzet felé - mert sok mégis érez valamiféle késztetést, hogy "adjon", csak nem anyagi formában - valóságos hálaözönnel árasztja el a pincért.
Ennek egyrészt örülünk, hiszen nem hiába jött a vendég, ha különösen elégedett volt - vagy legalábbis ezt állítja. Kérdeznéd, hogy miért mondaná, ha nem így van?
- Azért, amiért a nők eljátsszák az orgazmust: Azt hiszik, az minket érdekel!*
Másrészt viszont nekem lesz kellemetlen, amikor már harmadszor hallom az asztaltól ezt, fogyasztás és távozás között, mert ha valamit "túltolnak", az visszás érzést kelt bennem. Talán benned szintén.

Azután, van a vendégeknek az a szegmense - jóval kisebb - amelyik a hálát megerősítendő, beígér olyan borravalót, amit majd legközelebb fog foganatosítani, mert különféle okokból, jelenleg nem tud realizálni: Csak nagy címlet maradt nála, épp nincs elég aprója, kell a gyereknek, de majd, stb.
Ilyenkor elnézően mosolygunk, mert ígéretből nem lakunk jól és haladunk dolgunkra.

Viszont van olyan eset, amikor valaki nem adja a beígért borravalót, viszont módszeresen és kíméletlenül többször megemlíti, mint majd egy jövőben a számunkra juttatott kis vagyonkát.
Na, ez viszont már a halálom kategória.
A kolléganőm így járt a minap, menüztetés közben.
Idős hölgy, elfogyasztotta a 990Ft-os ebédet, fizette, azután több ízben jelezte, hogy nagyon very elégedett és majd borravalót is fog adni, csak nem most, mert speciális okokból épp nem tud. (Mondta ugyan a kollegina, ám mivel számára is homályos volt a kifogás, együtt sem találtuk értelmesnek a "papírpénzes" és "aprós" zsebek közötti történet logikáját.)
Ha adni akar és nincs, csak papírpénz, akkor is megoldom, ha felnőtt ember vagyok, nem? Adok egy címletet és megkérem a személyzetet, hogy vegyen el belőle egy százast, a többit meg kérem vissza.
Ennyi ez, nem kell ide brainstorming.
A néninek ezt nem sikerült összehoznia, viszont mivel a lehetséges borravalós ígéretet vagy három esetben is elmondta a kolleginámnak, aki az asztalához közel ment el munka közben, a lány - teljesen jogosan - kezdett neheztelni.

Később, pszichológiai okokat boncolgatva kerestük értelmét és pozitív hatásait ennek az ígéretkategóriának.
Mondjuk, sokkal okosabbak nem lehettünk, hiszen nem láttunk/látunk a másik a fejébe és érintettségünk lévén eleve a pesszimista hozzáállást tudtuk favorizálni.
- De miért ígérget és mondja ezt el vagy ötször? - kérdezte a lány.
- Nem tudom, mert felesleges körnek érzem. - feleltem.
- Én is. Olyan, mintha várna valamit utána.
- Ja, hogy még te legyél hálás egy üres gesztusért.
- Ja, hogy essek hasra és köszönjem meg a meg sem kapott borravalót, mert, majd máskor.
Szerinted ez az okfejtés kifejezetten arrogáns egy vendéglátóstól?
Ha igen, életedben nem dolgoztál vendéglátásban, vagy csupán olyan szegmensében, ahol az érintkezésed emberekkel, minimális volt.

Ez csak egy eset azonban és aznap volt egy hasonló nekem is.

Az éttermünkkel szemben a hatalmas sportcsarnokban esemény volt. Lényegtelen az apropó, ha nem számítjuk, hogy ez egy utazgatással kapcsolatos globális "pilótajáték". 5000 ember egyszerre özönlött ki az utcára, ebből közel nyolcvan hozzánk érkezett meg éhesen.
Szavam nincs, igyekezett mindenki türelmes és jó fej lenni. Ha esetleg a tumultusban valaki ingyen fogyasztás után távozott, (Mivel svédasztallal könnyítettük meg a kiszolgálást és a hűtőbe is be tudnak nyúlni italért.) arról nincs tudomásom, de a többség igyekezett a kavarodás ellenére is korrektül fizetni majd távozni.
Azért a nagydarab néger lány stílusa kiverte a biztosítékot.
Eleve több odafigyelést igényeltek, mert úgy veszem észre, a fekete illetve roma közösség igyekszik megdolgoztatni a fehér lakosságot, ha teheti a pénzecskéért, bár, a többség még jattolni sem képes. Ez amolyan zsigeri bosszú lehet a valós és vélt integrálási sérelmekért.
És ez nem rasszizmus tőlem, ha az életemben történt esetek tapasztalata.
A néger lány odajön a pulthoz fizetni.
- 1490.
Ad 1500Ft-ot, nagyvonalúan mutatja, hogy a change-t tartsam meg.
Mind a 10 forintot.
Azután, miután eltette a pénztárcát, kikunyerál magának még egy deci kitöltött kólát, jelezve, hogy kiszáradt a torka.
Persze, hozzáteszi, hogy a change az enyém, tartsam meg.
Azután még kér, hogy töltsek egy kis kólát.
Persze harmadszor is megjegyzi, hogy a visszajárót csak tartsam meg, amiért töltöttem még neki egy második deci kólát.

Köszönöm, te igen raj Namíbiai hercegnő, hogy veregessem bele abba a világjáró formádba. Nem azért sírok, mert a műanyag flakonból kitöltöttem neked egy-egy deci kólát, ingyen, miközben másfél órát takarítottunk, míg ismét vendéget tudtunk fogadni.
Nem az a jelképes összeg ver a földhöz és nem az a halálom.
A halálom jelen esetben az, hogy te igyekszel úgy tenni, mintha a 10Ft-nak még nekem kellene hajbókolnom, meg hálásnak lenni, amiért szívességet teszek neked.
Nos, ez az, amihez nincs kedvem.
Kérj, kapsz, emberek vagyunk, de ne tegyél úgy, hogy még hálás is legyek.
Szeretem a hálát magam érezni.
Szeretem, ha hálás vagyok és én választhatom ki, ki iránt és mivel honorálom.
De legyen neked, fekete lány, úgy sem látjuk egymást többet.

*Nem tudom, mi az ősforrása ennek a két mondatos humoros szösszenetnek, de én az Arizonai ördögfiókában hallottam.